2013 végén kezdődött az időszak, ami egy hosszú könyvolvasási időszak kezdete volt. Ez a könyv Wayne Dyer A váltás című írása volt. Számos könyv követte ezt: spirituális könyvek ugyanúgy, mint különböző önfejlesztő témájúak.
Az önfejlesztő könyvekről kb. 1 év után kiderültek számomra, hogy amit leírnak azok tulajdonképpen csak azoknál működik, akiknek belső lénye összhangban van azzal az elmélettel, megfigyeléssel módszerrel. Ezáltal összeraktam azt a képet, melyről nem beszélnek: az önfejlesztő elméletek, módszerek, melyekről könyvek százezrei szólnak, hogy bárki megcsinálhatja szerencséjét, megváltoztathatja életét, sok pénzt „csinálhat” stb. tulajdonképpen hazugság. Sajnos sok mlm hálózat az üzletépítésében a mai napig erre épít dollár millió bevételt generálva. A spirituális könyveknél más volt a helyzet. Ott több időbe telt mire sikerült a puzzle darabkákat a megfelelő helyre rakni. Sok tanítást, módszer leírását, „elméletet” elolvastam. Volt amivel egy ideig azonosulni tudtam, volt amit egy időre beépítettem a fejemben kavargó gondolatokba. Azután egyszer azt vettem észre, hogy ami eddig oly nyilvánvaló volt, hirtelen egy teljesen más megvilágításba került. Nem volt már olyan egyértelmű, hogy az a gondolat fehér vagy fekete. Kezdett szétesni a duális kép, mely addig erősen tartotta magát. Egyre többször fordult elő, hogy amikor 1-1 ezoterikus, spirituális irányzattal találkoztam, láttam az ellentmondásokat a „tanokban”. Egy idő után már tudatosan vizsgáltam őket, és mondhatom talán 2 volt olyan, melyben nem voltak ellentmondások. Ezek az ellentmondások gyakorlatilag a teljes spiritualitást csapták arcul. Olyan elméleteket, módszereket gyártottak a spiritualitás köré, hogy gyakorlatilag teljesen megkülönbözhetetlen volt a valódi spiritualitástól. Sajnos egyre terjed ez a fajta „elüzletiesség”. Magyarázatok tárháza van erre: valamiből fizetni kell a számlákat, semmi sincs ingyen, stb. Erről eszembe jut a következő: ha a spiritualitást használjuk az anyagi világ építésére, az mennyire is spirituális? Ekkor határoztam el, hogy nem olvasok tovább könyveket. Ez volt az egyik ok a további könyvolvasás beszüntetésére. A második okot kedden osztom meg Veletek. Szép estét kívánok mindenkinek! |
SZERZŐ
Steinerbrunner Zsolt Archives
January 2019
Categories |